A múlt vasárnapi beszámolómat valahogy sose tudtam elkezdeni, mindig volt valami jobb dolgom, a hét elején a reptéri szállodát takarítottuk ki, mivel július másodikán kezdődött a tábor, utána pedig eljött hozzánk Zsófi, úgyhogy vele pihentem ki a repüléssel telt hétvége fáradalmait. Tegnap pedig kiköltöztem a repülőtérre, hogy én is csatlakozzak a táborozókhoz.
Most pedig akkor a június 26-i nap: a Wetter Jetzt csak a Tiszántúlra írt jó időt, de oda elég jót, még mindig erős széllel. Ezért úgy gondoltam, hogy kiírok egy Kékes-hurkot, mert még amúgy sincs gyémánt 300-am, meg amúgy is egy szép repülés lenne, ráadásul a széliránnyal is egybeesik a kurzus. Sikerült beszerveznem Nyeste Lajost is, aki nagy Cirrussal jött velem.
Sajnos a szokásos reptér feletti kék lyuk helyett most a reptér feletti összeállás nehezítette a dolgunkat, pedig 10-15 km-re nyugatra már láttuk a beígért jó időt, álltak a felhősorok. A reptér talaja csak pár percekre kapott besugárzást, de már legalább értek minket a napsugarak, úgyhogy felszálltam. Sajnos tíz perc gebergés után visszaszálltam, de rögtön utána újra csőröltem, és abból fennragadtam. Vasárnap is a szombatihoz hasonlóan nehéz volt kiemelkedni, de magasabban újra jó idő fogadott.
Elindultunk a Kékes felé, elég laza kötelékben. Az erős szembeszélben jó pályákon haladtam, de egyszer sem emelkedtem ki rendesen. Ahogy haladtunk északra, egyre világosabbá vált, hogy nem tudjuk megrepülni a kiírt távot, egyre jobban összeállt, szinte teljesen le volt árnyékolva a föld. Egy ilyen leárnyékolás közepén találtam magam a Kunhegyesnél 550 méteren, amikor Szauer Zsolti bejelentkezett a frekvencián, és kérdezte, hogy mi újság. Nem sok jóval szolgálhattam neki... Ezen a mélyponton határoztam el, hogy kiemelkedés után visszafordulok, és Lajos is ezen a véleményen volt.
Ezután egyértelmű volt, hogy ezt korábban meg kellett volna tenni, déli irányban egyre javult az idő, és Békéscsaba térségében két észak-déli irányú felhőút is kialakult, amin könnyedén gyűjthettük a kilométereket. Ezután már csak az volt a cél, hogy meglegyen a 300, ha szabad távként is. Rövidre fogva bomba idő alakult ki ezen a felhősoron, úgyhogy szinte csak nyomni kellett a botot. Összességében 339 kilométert repültem 86-os átlaggal, ami meghozta az első 1000 pontos számot MVK-ban. Persze Bagoly megint a dupláját repülte...
Visszatekintve: nagy élményt jelentenek a hosszú siklások, de jó lenne már egy kiírt távot befejezni. Remélem, holnap sikerülni fog végre. És még egy pár jó dolog a repüléssel kapcsolatban: megint sikerült messzebbre eltávolodnom a reptértől, mint ezelőtt, láttam a Mátrát és a Bükköt, és a Tisza-tó is kézzel fogható közelségbe került. Fotózni most nem fotóztam, ezért Szabi szombati fotóiból teszek ide kettőt:
A reptér, a Cirrus és én
