Tavaly ősszel felmerült a kérdés az ifi pilóták között: „Menjünk a lesznoi elő-ifi VB-re vagy ne?” Erre a kérdésre persze mindenki nagyon belelkesedett, de a bizonytalanságok meg nehézségek után végül valahogy a 2012-es szezon elején ültünk össze megbeszélni az augusztust. Sajnos az akkori garnitúrából Kapuy Gabi nem tudott eljönni - ő a Nemzetin remekelt -, így a végső felállás a következő volt: Paszternák Laci – Szalóki Roli páros a HI LS1-f-el, Vámosi Tomi édesapjával, Vámosi Miklós Vammogóval, Sóvári Gergővel (Só) és a szintén LS1-f V2-vel, a németek rettegett rakétájával, és végül én Szabó Bencével, aki sokféle be(n)cenevet kapott a hetek során és az 56-os Std. Cirrussal.
Szóval Leszno: Sok dolog juthat az ember eszébe a vitorlázórepülés fellegváráról, ahol a legtöbb világbajnokságot rendezték, ahol egy évben több versenyt csinálnak, és ha épp verseny nincs, akkor teljesítményrepülést oktatnak az ország minden pontjából érkező embereknek. Szóval sok minden eszembe jutott volna erről a reptérről, de arról álmodni sem mertem, hogy egy napon, főleg huszonhárom évesen itt fogok repülni.
Az alapos előkészületek után a gépre faragott szállítókocsival – ami Szegfű Gergő áldozatos kétnapi munkája nélkül nem állhatott volna össze – július 27-én mentünk Budapestre, hogy másnap hajnalban együtt induljunk Lengyelországba. 28-án elindult a három vontatmányból álló konvoj, és az út végén a lesznoi repülőtéren találtuk magunkat. Persze a bejutás nem volt olyan egyszerű, egy kicsit megnehezítettük a saját életünket. A következőkben a leírásban próbálok a repülésre koncentrálni, hogy az legalább visszajöjjön nagyjából, a reptéri eseményekről a Facebookon tudósított csapatkapitányunk, ebből minden fontosabb momentum kiderül. Néhány helyen dőlt betűvel megjelenítettem egy-egy érdekesebb bejegyzést. Az igc fájlokat meg képeket www.jwgc2013.eu honlapon lehet megtalálni.
Rövid pihenő Lengyelországban
Miklós Vámosi
Indulás szombat kora reggel, a csomagok közt Gulyás Gyuri pótolhatatlan jótanácsaival.
Szóval megérkeztünk Lesznoba, felvertük a tábort előrelátóan a legárnyékosabb helyre. Ilyenek a magyarok, korán érkeznek, hogy kiválaszthassák a legjobb helyet. A következő két hétben reggelente a napra jártunk, hogy felmelegítsük kicsit az éjszaka elfagyott tagjainkat. A regisztráció nem ment egyszerűen, többször is eltolták a kezdetét. Az edzőnapokon először egy, majd két vontatógép húzta fel a nagyjából negyven gépet. Ezek alapján felkészültünk a legrosszabbra, de szerencsére csalódnunk kellett. A verseny kezdetére az internetellátáson kívül minden flottul ment.
Miklós Vámosi
Tegnap 17:30-ra szépen megérkeztünk Lesznóba. Az út teljesen eseménymentes volt, végig sütött a nap, cumulusok, felhőutak az égen, 30-35 fok hőség. Mivel erről írni unalmas, ezért az út végén sikerült feldobnom a csapat úrvezető tagjait azzal, hogy kb. 20 m-el korábban fordultam le a főútról, így megnéztük a repülőteret és a kempinget - kívülről.
Az igazi mutatvány ezután jött, a 2 x 1 sávos úton, egy behajtó igénybevétele mellett, a három járműszerelvény a megfordulást gyakorolhatta. Mivel az igazi művésznek (ahogy Dezső bácsi anno már megmondta) közönség kell, mi is gyűjtöttünk nézőt rendesen. Megy kell mondanom a lengyel barátaink, abban a 10-15 autóban rendkívül türelmesen nézték végig a produkciót. Ez annyira jól sikerült, hogy az égiek sírva kezdtek röhögni. Azaz eleredt az eső...
És esik azóta is. Szépen, intenzíven, folyamatosan.
A hivatalos részből annyit sikerült intézni, hogy bejelentkeztünk a kempingbe, majd bemutatkoztunk a reptéri kocsmában is. A bemutatkozás abból állt, hogy betódult a hét magyar, és egy pillanat alatt üresre itták a sörcsapot. :) (Hordót kellett cserélni.)
Mert a repülős céltudatos fajta, az ivászatot megszakítva elmentünk sátrakat állítani. Szerencsére még kevesen vannak, ezért kiválasztottunk egy szimpatikus árnyas helyet (mint fentebb említettem, szépen folyamatosan esik), és imígyen megalkottuk a magyar tábort. Helyére került az antenna-árboc rajta magyar zászlóval. A szimbolikus zászlófelvonáshoz meghallgattuk és elénekeltük a himnuszt - megérkeztünk!
Az este további részéről - mivel ezt a részt a cenzúra szűrőjén is átengedem - már kevés írni valóm maradt. Visszamentünk a kocsmába, eszegettünk, iddogáltunk. Az asztalunkhoz invitáltuk a holland csapatot, velük is iddogáltunk, gyakoroltuk az angol nyelvtudásunk.
Hát ennyi a tegnapi nap. Az újabb hőstetteinkről majd a továbbiakban.
Miklós Vámosi
A mai napon eddig nem sok sikerélmény ért. A regisztráció többszöri "postponed" után holnapra halasztva. A délelőtti napsütésben megszárított holmik az iménti zivatarnak köszönhetően ismét vizesek.
A mai edzőrepülést a csapatkapitány törölte. Megyünk várost nézni.
Táplálkozunk A lengyel városkák köztéri szobrai
És akkor a repülés: Az első edzőnap július 30-án volt. Ekkor még kevesen akartak repülni, nem is volt az a bomba idő. Megbeszéltük, hogy próbálunk együtt menni, ezt is gyakoroljuk már most. Indulás után ez ment is egy darabig, majd kimentem a kurzustól balra, és mivel én mentem elöl, nem tűnt fel, hogy a többiek nem arra jönnek. Kis idő után Tomi szólt, hogy merre megyek, és erre bizony én is elgondolkoztam, hogy merre is megyek… Visszatértem hozzájuk, de ekkor már alacsonyabban voltam, és pont ennyi kellett volna, hogy együtt tudjunk menni. Még próbáltak segíteni a termikkeresésben, de sajnos nem sikerült, mondtam, hogy menjenek tovább nyugodtan, én meg elindultam nagyjából hátszélben, de sajnos nem jártam sikerrel, és a reptértől húsz kilométerre leszálltam egy tarlóra. Pont az út mellett volt, egy srác egyből rohant is hozzám. A két fiú megrepülte a távot, és első két helyre jöttek be az első edzőnapon.
Az első nappal-első tereppel kiderült pár fontos dolog. Ezek a következők: amit mondtak a helyiek, igaznak bizonyult: a reptér fölött mindig van termik, viszont ha elmegy az ember néhány kilométerre, ott már nem feltétlen talál emelést az ember. A másik, hogy a terepek (ezt a későbbiekben is láttam) laza talajúak, kövesek és gödrösek. Nem jó a talaj Lengyelországban, és akár ökölnyi kövek vannak a művelt területen is. A harmadik dolog, hogy a helyiek nagy része nem beszél semmilyen emberi nyelvet, még a fiatalok nagy része is csak lengyelül tud.
Visszatérve az első terephez: a srác folyamatosan beszélt hozzám lengyelül, amiből persze semmit sem értettem, és hamar rájöttem, hogy teljesen mindegy, hogy angolul, németül vagy magyarul beszélek hozzá. Bencét felhívtam a koordinátákkal, és amíg vártam, a srác megmutatta a fotókat, amiket csinált az út túloldalán néhány szarvasról. Lengyelország a legtöbb helyen nagyon vadregényes a nagy fenyvesekkel, tavakkal, lankás tájakkal és rossz utakkal. Közben a fiú hívta a nővérét, aki a szomszéd faluból érkezett az egész családdal. Német rendszámú autóval jöttek, és a nő tudott is németül. Ennek ellenére hamar rájöttem, hogy nem azért hívta őket, hogy segítsen a kommunikációban, csak a repülőt akarta megmutatni. Volt velük egy óvodás kislány is, aki végül nem mert beülni a gépbe, de azért lefotózták, majd elmentek. Kisvártatva megérkezett Bence, és konstatáltuk, hogy a levágott széna meg a talaj lazasága miatt nem kellene bejönni a kocsival a géphez. Próbáltuk kitolni a gépet a kocsihoz (a lengyel srác segítségével), de nem ment. Ekkor jelent meg egy terepjárós fickó, akiről kiderült, hogy a tarló tulajdonosa. Megörültünk, hogy majd segít kihúzni a gépet, de csak mutogatta Bencének az öngyújtóját, meg lengyelül beszélt. Ezután ideadta a telefonját, és a vonal túlsó végén levő fickó mondta angolul!!, hogy vigyük el a gépet. Mondtam, hogy oké, nem akarjuk itt hagyni. Újra megkaptam a telefont, és mondta, hogy a kocsit is vigyük el, mire mondtam, hogy oké, azzal visszük el a gépet. Ezután még mindig nem nyugodott meg a fickó, és egy kis activityvel kitaláltuk, hogy attól fél, hogy a kocsi felgyújtja a tarlót. Bence arrébb állt, ő meg elment. A gépet ezután nagyon nehezen mozgatva végül sikerült bepakolni a szállítókocsiba, köszönjük a segítséget az ifjú lengyel barátunknak!
Itt is 526 húz, pont mint otthon! Forrás: http://www.jwgc2013.eu
A következő napon úgy döntöttünk, hogy nem repülünk, ami hibának bizonyult, mert a kezdeti rossz időből talán a verseny legjobb időjárása kerekedett. Azért az előző napi terep/küzdős repülés után nem bántuk annyira, hogy a földön maradtunk. Eljött a harmadik edzőnap, amikorra már a mezőny nagy része megérkezett. Kaptunk egy lengyelül megírt levelet a szervezőktől, ami segít majd a terepen a kommunikációban.
Szóval a harmadik edzőnap is viszontagságosra sikerült, a végkifejlet ugyanaz lett, mint az elsőnek. Ekkor egy 240 kilométeres racing taskot kaptunk, amihez hozzátartozik, hogy itt egy kulcslyuk-szerű szektort használnak. Ez egy fotószektorból, és egy cilinderből áll, és bárhol lehet fordulni benne. Ez rossz időben teljesíthetővé teheti a feladatot, viszont van hátulütője is, amiről majd később írok.
Tehát a harmadik edzőnapon sajnos utolsóként sikerült felszállni, és az eleje másfél órával hamarabb tudott indulni. Sajnos megint szétszakadtunk, és bár a fiúk mondták az infókat, jóval alattuk és mögöttük értem oda az egyes helyekre. Amúgy gyönyörű tájakat láttam a levegőből. Hatalmas erdőket, volt egy nagyváros az erdő közepén, teljesen beépülve a fák közé. Nagy tavakat vitorlásokkal teleszórva, nagy repülőteret szintén az erdő közepén. Végül az utolsó termik, amiről jelentettek a fiúk jelentős kitérés volt a kurzustól északra, de délre sajnos kezdett behalni az idő, úgyhogy megpróbáltam. Sajnálatos módon nem találtam alattuk semmit, úgyhogy nekiálltam terepet keresni. Ez pont egy nagyon erdős rész volt, úgyhogy szerencsére nem volt meg a bőség zavara, egyszerű volt eldönteni, melyik terepet válasszam. A terepemen épp bálázták be a szénát, de sajnos csak nullázgatni tudtam fölötte, végül már azt sem, úgyhogy leszálltam. Bencét hívtam, közben a traktoros ráérősen felém vette az irányt. Megmutattam neki a levelet, nyugtázta, majd továbbdolgozott. Közben jött egy apuka a kisfiával, nekik is megmutattam a levelet, fotózkodtak, majd továbbmentek. Nem meglepő módon mindenki csak lengyelül tudott. Utána odamentem a traktoroshoz, és elmutogattam neki, hogy ki kellene húzni a gépet a terep/út széléhez – tanulva a legutóbbi esetből – és végül meg is értette. Pénzt se fogadott el érte, és pont mire kihúztuk a gépet, megérkezett Bence. Szétszedtük a gépet (felvétel is készült róla), majd hazamentünk. Innen körülbelül egy óra volt az út a reptérig, úgyhogy már sikerült messzebbre szállnom… A fiúk már otthon vártak, nekik sikerült hazaküzdeni magukat.
Miklós Vámosi
Megtörtént a mai eligazítás. Ma mát két meteor szakember is magyarázta a zárt felhőzetet. Az egyikük perfekt lengyel, a másik viszont csak egy kicsit beszél angolul. Főleg a szakszavakat nem tudja. Viszont olyan halkan beszél, hogy a második sorból sem hallani. Igaz így nem zavar, hogy úgysem értjük, tehát végeredményben minden optimális.
Tehát, a felhőzet - talán - lecsökken 5-6/8-ra, így a napi feladat 110,9/284,1 km AAT 2:00 minimum idővel. Hehehe
Ma lágyszívű a csapatkapitány, egyenlőre kocsiban maradnak a gépek.
.JPG)
Eligazítás: a magyar csapat, mint a jó diákok - az első sorban Forrás: Jan Jawornik
Este (vagy lehet, hogy előző este) ellopták Tecát, aki után egy hétig nyomoztunk, mire visszakaptuk, majd borzasztó bosszút forraltunk a rabló hollandok ellen. Sajnos így a másnapi megnyitón nem lehetett velünk, ami nagy szívfájdalom volt. A megnyitó elég szervezetlennek tűnt, beszélt pár fontos ember, majd volt egy „mazsorett” bemutató (kb. 12-14 éves lányokkal, akiken egy kiló arcfesték volt), ahol többször elejtették a botokat, és gonosz módon nem tudtuk megállni nevetés nélkül. Ezután a himnusz alatt ünnepélyes zászlófelhúzás volt, ami legalább háromszor addig tartott, mint a zene, gondolom ezt se próbálták el előtte. A megnyitó után készültünk a gépbe, kezdődött a verseny.
Megnyitó
Az első feladat egy 264 km-es poligon volt nyugati első fordulóponttal, majd kelet felé egészen Ostrowig, és egy északias bevezetőpont után haza. Nagyjából sikerült együtt indulni, sajnos én hatvan méterrel a srácok alatt voltam, de amúgy ügyesen ráindultunk a mezőnyre. A kezdeti száraz idő után még a cumulusok is megjelentek, és az alap sem volt alacsony a maga ezerhétszáz méterével (napközben kétezerig is felment). Viszonylag hamar utolértük az egy-két perccel előttünk indulókat, miközben én egyre alacsonyabbra kerültem a többiekhez képest. Utána Lacinak volt egy spiráltermike – több ilyen is volt a verseny során, valószínűleg volt hozzá egy gomb a gépében, a lényege az, hogy ráemelkedik a vele egy körön levő, pontosan ugyanúgy termikelő gépre – így legalább Tomival csökkent a magasságkülönbségünk. Fordulás után azért még próbáltunk együtt menni, Laci beilleszkedett a bolyba, Tominak viszont boly-iszonya volt, és amikor Laci jelentett egy kétmétert, de nekünk csak másfél körül volt meg, végleg szétszakadtunk. Nagyjából a reptér vonalában háromfelé szakadtunk, túl nagy volt a magasságkülönbség, hogy Tomival tudjak menni. Ő észak fele ment a kurzustól, én pedig szintén a kurzustól északra, de délies irányban, a szélre rátartva. Amúgy a boly is erre ment, de nem igazán láttam őket, meg a kommunikáció is szakadozott. Sajnos rájöttünk pár nappal később, hogy az akksi nem bírja azt a sok adást-vételt, amit forgalmazunk a repülés során, úgyhogy a repülések közepétől engem már csak közelről hallottak a fiúk. Ahogy mentünk keletnek, egyre jobb idő fogadott minket, jobb emelések, szép felhőkép. Jó volt kicsit egyedül menni végre. A fordulópont előtt nagyjából húsz kilométerrel újra összefutottunk Tomival, csak én majd’ 500 méterrel alatta voltam. A második fordulópont után nem sokkal látszott, hogy hazafele kezd lecsengeni az idő, meg Laci is panaszkodott kicsit, úgyhogy én is visszavettem a sebességet, és erősen elgondolkoztam, hogy melyik irányt válasszam, mert északon – a kurzuson – mintha hamarabb eltűntek volna a felhők. A nagy gondolkozásnak az lett a vége, hogy a kurzustól északra megfordultam, és 50-60 fokkal elfordulva elindultam a kurzustól délre, hogy minél többet mehessek élő időben, és minél közelebb kerüljek az utolsó fordulóponthoz. kilencszáz méterről Tomival egy termikben emelkedtem ki, persze ő még mindig magasabban volt. Ezután ő északias irányba, én pedig délies pályán folytattam. Bemondott egy fél métert a kékben, én pedig feltettem az orrát, és odamentem hozzá. Itt jól jött a hátszél, ami csak úgy lökött Tomi felé. Közben Laci jelentette, hogy hazaérő, de előttünk még látszólag küzdelmes percek álltak. Amikorra odaértem Tomiékhoz, már elment az emelésük, de legalább már becsatlakoztam hozzájuk, és úgy siklottunk tovább. Ekkor már én voltam egy picivel magasabban, és a következő EGY méterben (pedig már tényleg úgy nézett ki, hogy meghalt az idő) sikerült is egy magasságban maradni. Gyönyörűen csillogott az LS, ahogy szárny-szárny mellett siklottunk a Lengyel pusztaság fölött, a gyengülő nap sugarai simogatták a gépeket, és ráadásul ebben az egy méterben össze is gyűjtöttük a kellő magasságot a hazaérkezéshez. Azért felkészültünk, hogy a szembeszeles végsiklás miatt még meg kell állni egyszer, de folyamatos tartások-emelések voltak, amikben sikerült szépet pályázni. Hazafele még kinevettük a holland LS 3-ast, aki mellett elsiklottunk, míg ő valami nulla-plusz tűben körözött úgy, hogy mi is bőven hazaérők voltunk, ráadásul párszáz méterre ott volt egy méteres emelés. Tomi azért lassan rámsiklott, de húsz másodperccel később én is megérkeztem. Fura volt végre a reptéren leszállni, de nem sokszor lehetett részem ebben az érzésben.
Végeredményben a taktikánk jó volt, Laci negyedik helyen végzett, 988 ponttal Fabian Stumpfl lett az első 88,9 km/h-val. Ő még utánunk indult egy perccel. Tomival mi 20. és 22. helyen végeztünk 760 ponttal és 78-as átlaggal. A tanulság: ha már utolértük a bolyt, velük kellett volna végigmenni, a magasságkülönbséget valahogy ledolgoztuk volna, vagy legfeljebb a végén annyival később érünk haza. Laci elmondása szerint nem is értette, hogy mi miért nem megyünk a bollyal.
Hazaérkezés: szép vagyok, mint egy új traktor Forrás: Jacek Lewinski
Bence Szabó
Sóvári mai utolsó mondata mikor otthagytuk a kocsmában: "maradok még, i will bring another deer"
Miklós Vámosi
A Sót szavaztuk meg kultúr attasénak...
Bence Szabó
Day Cancelled - dobol az eső a sátrakon
Alternatív feladatok:
Task Bravo: 12-14 kieséses rendszerben pingpong - nevezés megtörtént
Task Charlie: aquapark - van elég a sátraknál, meg Teca nélkül amúgyse megyünk (mert őt meg ellopták - a Tetza Dolphin oldalt az elrablók készítették !)
Task Delta: 16- bowling - megyünk ^^
A ping-pong döntő utolsó labdája és a büszkeségünk. Forrás: http://www.jwgc2013.eu, Jan Jawornik
A következő versenyszám augusztus negyedikén volt. Az alap alacsony, dunsztos idő gyenge emelésekkel. A feladat egy 2:45-ös AAT volt nyugatra, majd észak-nyugatra, vissza a reptértől északra és haza. A helyizés közben az idő nem nagyon akart javulni, ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk korán, hogy legalább az esély meglegyen, hogy megrepüljük a távot. Én indultam elsőnek az egész mezőnyből, és sajnos megint alacsonyabban, mint az LS-fiúk. Az 1050 méteres alapnál majdnem 200 méterrel a többiek alatt borítékolható volt a szétszakadás. Nem nyomtuk túl magunkat, de már az elején észrevettük, hogy viszonylag jó kondíciók vannak a kurzuson, az első emelés egy másfél-kettő volt, a második pedig már egy tiszta két méter, az alap pedig már 1200 fölötti! Elkezdtük kicsit jobban nyomni, és reméltük, hogy a többiek még mindig azt hiszik, hogy gyenge idő van. Sajnos megint hátszélbe mentünk a kurzustól, én ebben a két méterben kiemelkedtem, hogy majd utolérem a fiúkat, menjenek nyugodtan, de nem szeretnék megint alattuk kullogni. Sajnos hamar megszűnt közöttünk a kommunikáció, túl messze kerültünk egymástól. Igaz, hogy megbeszéltük, hogy a minimumra törekszünk, de én kicsit elmentem széllel szembe, mert arra sokkal jobbnak tűnt az idő. Erősebb emeléseket is fogtam a fiúknál, de lementem 500 alá, amikor megtaláltam a körben azt a termiket, amiből fordultam. Közben már figyeltem a következő kör irányát, ami finoman szólva nem tűnt bíztatónak. Egy másfél méterben kiemelkedtem 1150-ig, és nekivágtam erősen gondolkozva, hogy mit is tegyek. A kurzus, és annak környéke teljes összeállás alatt, az alá nem megyek be a biztos terep reményében. Elindultam az összeállás széle mentén, ahol még élt az idő, viszont így távolodtam a következő területtől. Mivel jól belementem az első körbe, és főleg széllel szemben, ezért a déli szél azért segített a siklásban, közelebb is kerültem a többiekhez, és egyszer megláttam pár gépet az összeállás alatt körözni. Láttam, hogy emelkednek, hát úgy döntöttem, hogy akkor itt a lehetőség. Nem tudom, hogy hogyan, de volt is ott emelés. Igaz, csak egy 0,8 volt, de kis emelkedés után mentem a következő bolyra, akik már a napfény szélén emelkedtek – láthatóan erős emelésben. Közben kirajzolódott egy eső is, ami egy nagy sötét felhőből esett, és pont jó volt a következő területhez. Végül 400 alatt értem a boly alá, és egy nagyon dobálós, változékony, féloldalas, beborítós termikben sikerült kiemelkednem. a teljes termikátlag 1,8 lett, és több mint ezer métert nyertem benne. Amikor megtaláltam a magját, még fölöttem volt Tomi és Laci, újra élt a kommunikáció. Ezután az eső mellett egy félelmetes siklás következett tartásokkal-emelésekkel. A körbe addig mentem, amíg tartott, utána fordultam is, és visszafele is ugyanebben a jó emelőzónában szerettem volna végigmenni. Sajnos azonban a fordulás nem sikerült olyan ügyesen, és az ugyanúgy kinéző területre mentem rá, viszont az eső már északabbra ment, úgyhogy az elázott terület fölött kerestem az emelőzónát, ami nem volt bölcs dolog. Érdekes módon az LS-páros is ezen a kurzuson kezdett repülni, csak ők időben észbe kaptak, és kimentek a napfényre. Én sajnos nem, és mikor mondták a csapatkódját az emelésüknek, már nem kockáztattam meg, hogy széllel szemben alacsonyan odamenjek, mert nem tűnt túl terepgazdagnak az a rész. Egy kis falu végén a főút mellett még tárcsázott egy traktor, amellé leszálltam a még tárcsázatlan földre.
Az ázott föld sajnos nem volt túl jó a szállítókocsizáshoz, de jöttek fiatalok, akik közül az egyik viszonylag jól beszélt angolul (saját bevallása szerint filmekből tanult meg), és ő lebeszélte a traktorossal, hogy húzza ki a gépet a terep szélére. Ez ismét nagyon jól jött. Bence most Rolival jött, tőlük megtudtam, hogy Laci és Tomi hazaérők, meg hogy kb. másfél óra az út hozzám. Mire elment mindenki a terepemről, jött egy anyuka a kisfiával, akik megnézték a gépet, és meghívtak magukhoz, amíg várok. A nő tudott egy kicsit németül, amíg odaértünk az épülő házukhoz, elmondta, hogy látták a gépet alacsonyan a falu fölött, meg hogy vannak galambjaik, amiket meg is mutatott. Lengyelül is beszélt hozzám, amit nem értettem, majd megérkeztünk a házhoz, ahol a férje vágta a fát. Nekik segítettem, hogy legalább teljen az idő, ők meg adtak vizet, meg kávét is adtak volna, ha innék. A háztól a gépet is szemmel tudtam tartani, úgyhogy ideális volt. A kisfiú (Nikolaj) legalább húszszor elmondta, hogy ván tyú trífor, valószínűleg friss tanulmány volt neki. Elmondták, hogy már régóta építik a házat, meg még sokáig is fogják, majd megjött nagypapa, akivel egyből kiabáltak is, hogy ne dolgozzon már, hanem pihenjen. Legalábbis úgy vettem ki, hogy ez volt a téma. Lassan visszaindultam a géphez, és pont akkorra értem vissza, amikor elkezdett szakadni az eső, úgyhogy gyorsan levettem a dekktakarót, meg a pólómat, hogy ne ázzanak szét. A pólómmal letöröltem a vizet a gépről, és lassan meg is jöttek Bencéék. A kis család még megnézte a gépet, majd visszamentek a házukhoz, mi meg nekivágtunk a hosszú útnak.
Maci, az első tiszt Forrás: http://www.jwgc2013.eu/ Boly Forrás: Jacek Lewinski
Útközben elmentünk egy hatalmas beton Jézus mellett, meg láttunk pár gépet terepen, akiknél megálltunk. Az első a Y3 volt Jan Spalekkel, egy szimpatikus németül tudó helyi bácsival, akinek adtunk vizet, majd továbbmentünk. Másnap kiderült, hogy hajnali 4 körül ért haza, és nagyon jól jött az a kis ásványvíz. Amúgy mellőle elvittek egy Juniort, de nem jutott eszükbe, hogy esetleg szomjas lesz az öreg. A másik gép a Y2 volt a szintén nagy öreg Adela Dankowskával. Ő több női meg tán férfi világrekorddal is büszkélkedhetett. Mire odaértünk, már a fél tűzoltóság kivonult, az ő segítségükkel felpakolták a gépet a szállítókocsira. Neki is adtunk egy kis innivalót, és folytattuk az utunkat hazafele. Amúgy mindkét öreg 75 fölött van, és még aktívan versenyeznek.
Hazafele valami huszadrendű úton mentünk egy hatalmas erdőn keresztül, egy egysávos út volt, úgyhogy szerencse, hogy nem sokan jöttek szembe. Egy másik úton viszont az út közepe végig volt rakva táblákkal, mert javították az utat, úgyhogy kilométereken keresztül suhantunk a táblák mellett. Már majdnem otthon voltunk, amikor megjelent mögöttünk egy szállítókocsi. Nagyon megörültünk, hogy társaságunk van, de ők ezt nem így gondolták. Nagyjából húsz kilométerre voltunk a reptértől, de a szállítókocsi vad előzésbe kezdett, és lengve elhúzott mellettünk, pár centire a szállítókocsitól meg az autótól. Hárman egyszerre ordibáltunk, és nem tudtuk felfogni, hogy ez mire volt jó. A reptérig előttünk mentek, bár próbálkoztak az előzéssel, de végül 5 másodperccel előttünk fordultak be a repülőtér kapuján. Közben többször elég durván belengették a kocsit, de ez láthatóan nem érdekelte őket.
A versenyszám maximuma 600 pont volt, megint Fabian Stumpfl nyerte volna, de érthetetlen módon belement egy légtérbe végsiklás előtt, úgyhogy terepre tette magát. A győztes így a holland (észak-kelet-nyugat német) Stefan Telkamp lett 87,3 km/h-val, Tomi 8., Laci pedig 9. lett 560 ponttal és 73-as átlaggal. A 11 hazaérő és a két légtérsértő-hazaért után én következtem „legjobb” terepesként 275 ponttal. Összetettben Laci a harmadik helyen trónolt a második nap után! Tomi kilencedik, én pedig tizenhatodik voltam.
A grid és a lengyel generációk Forrás: Jacek Lewinski
Másnap nem nézett ki túl büszkének sem az előrejelzés, sem az égkép. Azért felvontattak minket, érezzük csak a törődést. Egy EGY órás AAT volt a feladat, az ég mindenféle felhővel tele volt, csak cumulusszal nem, de egyszer fogtunk egy 0,9-et is, és indulás előtt sikerült kiemelkednünk 1200ig. Elég sokáig vártunk az indulással, de utána úgy döntöttünk, hogy nem várunk tovább, a számot nem fogják lefújni, úgyhogy nekivágtunk. Sikerült végig együtt maradni, ami ezen a 33 kilométeren nem egy nagy dicsőség. Indulás után kiszúrtuk a 4ME-t, az osztrák barátunkat, és ez kellemes érzés volt. Nem csak mi küzdünk! Az osztrák különítmény kicsit magasabban volt, és ők átrepültek egy erdősáv fölött, amit mi már nem mertünk megkockáztatni. Egy kisváros fölött aztán ALACSONYRA kerültünk, megbeszéltük, hogy melyik terepre szállunk le, de szerintem mindegyikünk másikra gondolt. Végül Tomi nyitotta a sort, és leszállt a terepre, majd Laci követte és végül én is leszálltam melléjük. Érdekessége volt, hogy látszólag a főút mellett volt, viszont az út be volt süllyesztve, úgyhogy kicsit bonyolultabban tudtak értünk jönni. Utólag kiderült, hogy a mezőny nagy része vagy el se indult, vagy visszaszállt a reptérre, és nagyjából csak mi meg a hollandok vagyunk terepen. Legalább az egy terepre szállást is gyakoroltuk kicsit egy olyan napon, amiről tudtuk, hogy nem lesz értékelhető.
Miklós Vámosi
08.05
(08.04 - tegnap repültek egy 2:45-ös AAT-t. A két LS1-f megrepülte együtt indulva 2 másodperc időkülönbséggel megérkezve végül is 8-9. napi helyen. A Cirrus terepezett, de a leghosszabbak közé számított és a 14. helyre érkezett.
A tudósítónak annyira fájt a torka, hogy sem beszélni, sem írni nem volt kedve. :))
Ma ismét repülés van. A feladat egy 1:00-ás (!) AAT A minimum táv 112,1 km. Viccesek ezek a lengyelek. Egyenlőre kínlódnak az indulási pozícióért 700 és 1000 között.
A következő napnál gondoltuk, jól meggondolják, hogy döntenek. Hát nem. Elkezdtek felhúzni minket a saját meteor előrejelzésüket szemen köpve. Persze egyből látszott, hogy jön a dzsihád, de azért „nyugodtak” maradtunk, és vártuk a vonalnyitást. A többi osztályt azért szerencsére nem kezdték el húzgálni. Közben a földön levők egy kis esőt kis kaptak, és végül néhány visszaszálló után bemondták, hogy le van fújva a nap. Óriási! Eddig két vontatást zsebeltek be tőlünk, várjuk a többit!
Vontatás Forrás:Jacek Lewinski
Augusztus hetedikén jött a következő versenyszám. Egy háromórás AAT-t írtak ki a várhatóan jó időjárásban. Először keletre kellett menni, majd nyugatra majdnem Németországba is átnyúlt a terület. Ezután még a reptér közelében volt egy kis kör keletre, ha valamit nagyon elszámolnánk, és még nyújtani szeretnénk. Amúgy megint minimum körüli távot terveztünk a többiekre ráindulással. Az erős szél miatt felhősorok alakultak ki, tényleg gyönyörű volt az égkép.
A helyizés közben is kiderült, hogy jó idő van, de az alap nem érte el az 1200 métert. Az indulást jól elkaptuk, alapról indultunk egy magasságban. Hátszélben nem akartunk nagyon elmenni, amúgy is sokat kell majd siklani szembeszélben, meg ugye arra törekedtünk, hogy tudjuk tartani a három órás időtartamot. Egy jó siklás után alacsonyra is kerültünk, és remegett a lábunk a nagy erdő fölött, hogy innen még a reptérig se adná ki ebben a szélben. Az se segített, hogy láttuk az egyik Jantart magunk alatt terepen. Végül 500 méteren (Laci 400-on volt) Tomi megtalálta a tutit, és kiemelkedtünk (szegény Laci csak 850-ig, de én elértem a varázslatos 1150 méteres magasságot. Innen az utunk a következő termikig még együtt vezetett, viszont itt már túl nagy volt a magasságkülönbség, úgyhogy mondtam, hogy én megyek tovább, és majd mondom, hogy mi van. Egyébként én magam sem értettem, hogy hogy kerültem a fiúk fölé, pláne ennyivel. Még fogtam egy jó emelést, ahova oda tudtam hívni a fiúkat. Na ezután következett a bénázásom első szakasza. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik felhősoron menjek, mert egyszer az nézett ki szebbnek, ami egyel délebbre volt, aztán mire átmentem, alacsonyabbra is kerültem, ráadásul már inkább az volt a szebb, ahonnan eljöttem. Ekkor egy éles fordulóval visszafele vettem az irányt a kurzus felé. Amikor visszaértem a két magyar géphez, már 350 méterrel alattuk voltam. Ügyes trükk volt! Ekkor már utolérték a jóval korábban induló Foxie Bravo-t (FosBarna), az osztrák Libellét. Ekkor egy viszonylag hosszú szakasz következett, amikor láttam őket, és próbáltam ledolgozni a hátrányomat. Harminc kilométer alatt ez sikerült is. Ekkor viszont ismét szétszakadtunk. Én a FB-val észak fele mentem, ők pedig inkább délies pályát választottak. Már a szétváláskor megbeszéltük, hogy délre mintha jobban össze lenne állva, északon pedig legalább a nap süt, de mégis folytatták abba az irányba. Ha mást nem is tanultam volna az előző versenyszámból, azt jól az eszembe a fejembe véstem, hogy inkább a napfény fele érdemes menni. Az összeállások és a szembeszél lassítottak minket, de azért még mindig jókat lehetett pályázni, és faltuk a kilométereket. Mikor belátták, hogy úgy lesz a jó, ha kijönnek a napra, már jóval alacsonyabban voltak. Közben utolértünk egy viszonylag népes bolyt. Arra gondoltam, hogy most már talán csak velük kellene végigmenni, és nem is lenne semmi gond. Fordulás előtt még belecsavartam egy jó kis kettőfélbe, így elértem az 1500 méteres napi csúcsmagasságot. Erre már dombosabb volt a vidék, de amúgy hasonlított Leszno környékére, csak kicsit kisebb terepekkel, meg megyényi erdőkkel (erdők ott is voltak azért). Úgy gondoltam, hogy nem sietek a fordulással, mert három óra alatt már úgysem tudom megrepülni a feladatot, kettő és fél óra után fordultam, az átlag huszonötös szembeszélben 60 km/h-s átlagom volt hátszélbe fordulás előtt. Még besiklottam a körbe, mert néhány foszlánnyal folytatódott az idevezető felhősor, vártam a tartásra, de nem jött. Azért csak bementem egy-két-három felhőnyit fordulás előtt. Ekkor a boly megfordult, és a hátszélben elhúztak előre, nem is láttam őket többet. Szerencsére visszafele legalább valamicskét tartott. Ezután suhantam visszafele a hátszélben egészen addig, amíg viszonylag alacsonyra nem kerültem. Szerintem Lengyelország legnagyobb erdeje terült el ekkor előttem, meg valami folyó is kanyargott ott, úgyhogy tudtam, hogy most meg kell fognom egy jó emelést, különben lelassulok, mert nem merek bemenni az erdő fölé alacsonyan. Siklottam végig a tuti termikkiváltó helyeken, és szerencsére az erdő szélén be is jött egy erős 2,3, amit 630-tól 1300ig tekertem. Ezután már csak haza kellett volna siklani, de nem bíztam annyira a hátszélben, úgyhogy még egy másfélben rátettem háromszáz métert, majd nagyjából egy kilométerrel arrébb még egy 2,1-ben százat. Ezzel a bénázással is sikerült pár percet eldobnom, de legalább biztonságban éreztem magam, és végül is az a 0,6 méter különbség szinte semmi, ugye?! Ezután már tényleg csak nyomtam, de azért az utolsó körben még megfordultam jó hamar, nehogy ne érjek haza. Ezzel is sikerült kicsit rövidíteni a távon, de jól összeillett a másfélben kacsázgatással. A tízes körön összefutottam Lacival, aki valahol a mélységben siklott hazafele. Még néztem is, hogy milyen vagány, ő aztán jól kiszámította a végsiklást! Végeredményben a három magyar nagyjából egyszerre ért haza, hiába nem repültünk együtt. Ilyen a jó csapatszellem! Laci pedig elmondta, mennyire be volt majrézva, amikor a gyárkémény mellett siklott a 25-ös szélben a város fölött. Azért az út fölött át tudott jönni, úgyhogy nem volt nagy gond!
A napot 80 km/h-s átlaggal és egy harmadik hellyel zártam. 833 pontot zsebeltem be, Tomi és Laci pedig 800-at 78,6 km/h-s átlaggal. Nagyon összesűrűsödött a boly, de ha mégis velük maradtam volna, öt-hat percet hoztam volna még magamon. Az abszolút győztesek a hollandok voltak, akik hibátlanul végigrepülték a távot. Ard Tielenburg 92 km/h-s átlagot ment, Stefan Telkamp pedig 98 km/h-val lett második a handicap miatt. Az elején elhúztak, és maradtak is végig az élen. Kezdek rájönni, hogy a hollandoknak mennyire bejön ez a magas alap (1300-1500 méter) a hazaihoz képest. Összetettben Laci maradt a harmadik helyen, Tomi a kilencediken én pedig feljöttem a tizenharmadik helyre. Csapatversenyben is jól jött ez a mai nap, mindenki örült a jó repülésnek!
56 Helyizés Forrás: Jacek Lewinski
Bence Szabó
"kellemes" szél és vagy 18 fok - helló. start at 1230LT, 111km/348km AAT másfél óra idővel.
A következő versenyszámra egy napot még várni kellett. Kilencedikén zivataros időt jósoltak. Az erős szél és alacsony alap már meg se lepett minket. Egy rövid AAT-t kaptunk egy óra tizenöt perces feladatidővel szokás szerint keletre, nyugatra, vissza keletre és haza. Indulásra már eléggé beindult az idő, attól féltünk, hogy túl jóra sikerül. Valahol már esett is, vagy legalábbis lógott a lába. Vártunk, hogy egy páran elinduljanak, majd mi is nekivágtunk. Most sikerült tökéletesen együtt indulni.
Pont a kurzuson kialakult egy felhősor, úgyhogy az első percek után viccelődve mondogattuk – vagy lehet, hogy csak gondoltuk magunkban, hogy ez a szám egy siklás lesz. Ahogy az első kör felé rohantunk, kicsit lemaradtam, mert nem mertem úgy nyomni a felhőalapon, mint a fiúk. Félelmetes volt, ahogy a beszívódás ellen küzdve azért mégis a legjobb pályán nyomjuk, mellettünk lelógó foszlányok csüngtek, és velünk szembe kétszázzal jönnek a Jantarok. Ilyenkor még az is veszélyes, hogy a mezőny nyugati felének van flarmja, és nagy biztonságban érzik magukat, viszont néhány hülyének, például Vass Tamásnak nincs. Persze mindenki a tutiban akart menni. Az első karikába nem nagyon mentünk bele, törekedtünk hátszélben nem sokat menni a rövid idő meg a feladat túlsó végén ismeretlen időjárás miatt. Forduláskor az átlagunk (erős hátszélben) 160 km/h volt. Fordulás után még több gép jött szembe és még gyorsabban. Próbáltam ledolgozni a hátrányomat, és utolérni a fiúkat. Erre azt találtam a legkézenfekvőbbnek, hogy mikor láttam, hogy emelkednek, elkezdtem gyorsítani, és így nagyobb sebességgel mentem bele az emelésbe, magasabbra jutottam egy kicsit. Néhány ilyen után már viszonylag jól le lehetett dolgozni pár méteres hátrányokat, és mire elértük a második kört, újra együtt volt a csapat. Az volt az érdekes, hogy a szembeszeles száron az átlagsebességünk megállt, és nem mozdult se fel, se le.
A második forduló után az átlagsebességünk 116 km/h volt, és most következett egy hosszú hátszeles szár. Még nem tettünk egy spirált sem, de a csak most várt ránk a nagy megoldandó feladat. A hazafele rohanás közben Tominak rossz előérzete támadt, és azt mondta, hogy váltsunk át egy északabbi felhősorra. Akkor ezt nem tartottuk jó ötletnek Lacival, mert ez a kurzus pont a harmadik kör szélébe vezetett, ráadásul már viszonylag sok gép volt körülöttünk, biztosnak tűnt ez az út, és a ráindulás miatt el is vertük volna a mezőnyt. Mivel Tomi sem tudta megmagyarázni, hogy miért érzi úgy, hogy arra kellene menni (amúgy alacsony felhőalapnál amúgy sem tűnt olyan jó ötletnek bemenni a merülőzónába), maradtunk. Vesztünkre. Folytattuk utunkat, és észrevettük, hogy előttünk esik az eső. Sajnos pont ott szakadt, ahova menni kellett, ráadásul az egész területet elárasztotta vízzel. Megkezdődött a fohászkodás, hogy csak még egy termiket találjunk, persze azért közben siklottunk a kör irányába. Lehet, hogy még innen egy egyenes siklással a kör szélére, és hazafordulva kiadta volna, viszont akkor át kellett volna menni az esőfüggönyön. Ehelyett mi 90 fokot fordultunk, és érintőt próbáltunk húzni a körhöz. Lehet, hogy nem ez volt a legjobb megoldás. Az erdő fölött már nagyon néztem a mókusokat, pedig még vagy négyszáz méteren voltunk. Alattunk tolták hazafele a Jantarokat nagyjából százötven-kétszáz méteren. Belegondolni is rossz volt, hogy esetleg mi is így fogunk átesni az erdő fölött, vagy esetleg bele. Na azt nem vállaltuk volna, de nem is volt rá szükség, mert abszolút semmit nem találtunk. A körbe bementünk, de továbbra sem volt semmi, és mivel én voltam a legalacsonyabban, mondtam a fiúknak, hogy leszállok. Még akkor Tomi belefordult valamibe, de nem törődtem vele. Még mondta, hogy ő nem oda száll, mert szerinte rövid az a terep, de én befértem. A rádión hallottam, hogy ők is leszállnak, majd próbáltam hívni őket, de nem reagáltak. Expedíciót indítottam egy kézi rádióval és Tecával a kezemben, de nem találtam meg az egy kilométeres körön belül levő gépeket. Mikor Bence megérkezett, csörgött a telefonom. Laci hívott, hogy csináljunk valamit, mert Roliba belementek hátulról, és a kamionosok meg akarják verni. Letettük a szállítókocsit, és indultunk. Kiderült, hogy a baleset egy kanyarral volt arrébb a terepemtől, úgyhogy egyből láttuk az árokba hajtott kamiont. A szállítókocsinak semmi baja nem volt, a kamionos nem hőbörgött, csak próbált valami járművet szerezni, hogy kihúzza a sajátját, és továbbmehessen. Ez így is történt, viszont a srác, aki belehajtott Roliba és aki miatt a kamionos elrántotta a kormányt tovább csinálta a fesztivált. Hívtuk a szervezőket, a rendőrséget, és a rendőrök –látva, hogy egyértelmű a helyzet- megbüntették a srácot. (Aki tőlünk akart pénzt kérni, hogy ne hívja ki a rendőrséget.)
A „hazaérők” jelentős számban a város szélén szálltak le csippantás után visszafordulva. Néhányan fű alatt besurrantak a reptérre, de mindenki időben felismerte a megoldandó problémát. Ezután biztos mi is szemfülesebbek leszünk. A terepig amúgy 110 km/h-s átlagot mentünk, ami valószínűleg nagyon sokáig életem legjobb siklása lesz (150 km, 111 km/h, 120-as siklószám). Az első helyezett Stefan Telkamp lett 118 km/h-val és 344 ponttal (ASW 20). (A második Andreas Hudler Angelface lett 108 km/h-val, mi valahol előtte lettünk volna, ha nem vagyunk teljesen balfácánok.) A mi eredményünk a napra: 29-30-30. hely 131 km-el és 166 ponttal. Összetettben Laci a hetedik helyen, Tomi a tízediken, én pedig a tizenhatodikon.
Felszállás Forrás: Jacek Lewinski
Az ötödik szám következett augusztus tizedikén. Lelkesen vágtunk neki a rövidke feladatnak. (114 km keleti, majd délnyugati, újra keleti irányba, majd haza.) Megint alacsony alap, megint erős szél, esetleg felhőutak. Az alap nem is volt olyan alacsony, indulás előtt már 1300 méteren voltunk. Várakozás közben összekerültünk osztrák sógorainkkal, indulás előtt velük köröztünk az alapon. A szél pont rásodort az indulási vonalra. Szokás szerint a ráindulásos taktikát választottuk, úgyhogy három perccel a mezőny után indultunk. Az első néhány felhő után az időjárás teljesen kifújt, úgyhogy itt óvatosan siklottunk előre a 20 km/h-s szembeszélben. Közben már láttunk elöl az élő felhők alatt csavaró gépeket, meg láttunk terepre szállást is. Mivel mi indultunk legkésőbb, már láttuk, hogy hol emelkednek a legjobban, és ahhoz a géphez mentünk. Ezzel már utol is értük a bolyt. Én itt nem tudtam tartani a tempót a fiúkkal, valahogy nem siklottam úgy, utána meg alacsonyabban nem találtam ugyanazt az emelést, vagy az alján gyengébb volt, úgyhogy mondtam, hogy menjenek csak, majd lesz valahogy. Ekkor 400 méter magasságkülönbség volt köztünk. Utána fogtam egy erős emelést, kiemelkedtem, és utánuk eredtem. Láttam, hogy van egy felhősor, ami kis szöget zár be a kurzussal, és gondoltam, hogy rácsatlakozom minél hamarabb. A fiúk is mondták a rádióban, hogy nekik is hamarabb kellett volna. Ez eléggé meglódított, és mikor utolértem őket, már magasabban voltam, és épp egy elég erős szakaszon a felhőalapon nyomtuk a botot. Ez a néhány kilométeres rész kicsit az előző napra emlékeztetett. Közben az alap már ezerötszáz méteren volt – legalábbis egyszer voltam annyin. Ez után a csodás visszatérés után Tomival egy hatalmas taktikai hibát vétettünk.
Már említettem, hogy a versenyen a racing taskoknál kulcslyuk szerű szektorok voltak. Mi úgy gondoltuk, hogy folytatjuk az utunkat a felhősoron, és majd a kulcslyuk FAI-szektor részén fordulunk. Ezzel szemben Laci ment a többiekkel, akik ráfordultak a cilinderre. Arra látszott, hogy nagyjából halott az idő. Tomival csak azt nem vettük bele a számításba, hogy egy 114 kilométeres feladatnál még ez a látszólag elhanyagolható 2-3 kilométer is rengeteget számít, így jöhetett ki az a nagy átlagsebesség-különbség a végén. A versenyszámot Fabian Stumpfl nyerte 92 km/h-val és 252 ponttal. Laci második lett 95 km/h-val és 251 ponttal. Tomival mi csak 89-es átlagot értünk el, ami a 8-9. helyre volt elég, és 235 pontot kaptunk a számért. Összetettben ez a szám visszahozta Lacit az ötödik helyre, Tomi a kilencedik, én pedig a tizenötödik helyen voltam. A csapatversenyben felcsillant a remény a dobogós helyezésre.
Az utolsó nap viszont mindent megváltoztatott. Augusztus 12-én, a verseny utolsó napján, egy nap kényszerpihenő után volt a hatodik versenyszám. Kétórás AAT-t írtak ki nekünk délnyugat-északkelet-nyugati irányba, majd haza. Nagyon utolsó nap hangulat volt, a reptéren található összes gépet felküldték közénk beleértve a Puchaczot meg a frissen kapott zsírúj Discus 2-t is. Nekünk csak végig kellett volna repülni a számot a mezőnnyel egy szép eredmény érdekében, de ez nehezen ment.
A hosszú várakozás után együtt indultunk el, nagyjából a mezőny közepén. Az alap 1200-on volt, viszont most megfordult a szél, és észak-keletről fújt. Már az első siklás után kezdtünk szétszakadni, majd ez végleg megtörtént, amikor a fiúk találtak egy 3,8 m/s !! –ot, ami nekem nem volt meg, így alacsonyan továbbmentem keresgélni. Végül én is találtam egy viszonylag normális emelést, amiben kiemelkedtem, de mivel ez már a szektorban volt, úgy döntöttem, hogy nem megyek tovább a fiúk után, hanem inkább megfordulok, és mondom nekik, hogy milyen az idő a következő száron. Amúgy itt már felemelkedett az alap egészen 1300-ig! Ezután nehezen lehetett eldönteni, hogy a szétterült felhők közül melyikeket válasszuk, gondolkodtam is erősen, hogy melyik irányba tegyem a gép orrát. Végül azért eljutottam a második körbe, ahol találtam egy jó emelést. Ide is tudtak jönni a srácok, majd úgy gondoltam, hogy mivel én az első kört nem nyújtottam meg túlzottan, most ebbe kicsit jobban belemegyek, visszafele becsatlakozom a srácokhoz, és szépen együtt hazamegyünk. Ez így is indult, viszont a végsiklás izgalmasabbra sikerült, mint gondoltuk. Kiemelkedés (1450-ig) után Tomival rámentünk egy néhány felhőből álló utcácskára, amin még végignyomva emelkedni tudtunk. Laci sajnos már ez után csatlakozott hozzánk, így ő alacsonyabban volt egy kicsivel. Tomi azt mondta, hogy hazaérő, viszont nekem még kellett körülbelül 100 méter, de mivel mindenki olyan bátor volt, és láthatóan élő idő volt előttünk (egy nagyon szép cumulusszal a kurzuson), gondoltam majd útközben összeszedjük ezt a magasságot. A cumulus alatt nem jött be a várt nagy emelés, de azért megemelt minket. Már döntöttem volna, amikor mondták Tomiék, hogy ez nem az igazi, menjünk tovább. Itt meg kellett volna állnom, és semmi probléma nem lett volna, kicsit lassabban, de hazaérek, és mindenki boldog. Sajnos nem így lett. Mentünk tovább, Tomi egyre előrébb, mi Lacival egyre lejjebb. Kezdtem úgy érezni, hogy már csak az a cél, hogy a körbe beérjünk. Közben Laci már görcsölt, alig várta, hogy leszálljon. Kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, amikor nem jöttek emelések a tuti kiváltóhelyekről. Laci úgy döntött, hogy párnázva megpróbál beérni, én inkább nem vállaltam ilyesmit, de végül mindketten a kör előtt szálltunk terepre, Laci szerencsésebben, én szerencsétlenebbül. Tomi hazaért, és végignéztük, ahogy legalább 20-30 gép átsiklik a fejünk fölött a biztos hazaérkezésbe. Soha többet nem csinálunk ilyet, ebben biztos vagyok.
A napi győztes Nick Hanenburg lett 95 km/h-val és 623 ponttal. Tomi 16-ik lett 86 km/h-val és 516 ponttal. Lacival a 29. és 30. helyen végeztünk 176 és 170 kilométer megtétele után 217 ponttal. Összetettben Vámosi Tomi a nyolcadik helyen végzett, Paszternák Laci a tizenkettediken én pedig a huszonkettediken.
A tízórás hazaúton volt mit átgondolni. Rengeteg dolog történt ez alatt az idő alatt, olyan körülmények között repültünk, amilyenek között még talán sohasem, és rengeteget tanultunk, rengeteget fejlődtünk – legalábbis én biztos. Végül szeretném megköszönni mindenkinek, aki támogatott, segített, hogy kijuthassak, kijuthassunk, és megszerezhessük ezt a tapasztalatot, ami 23 évesen felbecsülhetetlen érték.
Remélem, hogy senkit nem hagyok ki: köszönöm a szüleimnek a támogatást, Zsófinak a türelmet, Bencének a kisegítést, Verának a folytonos bíztatást, Szabinak a reprádiót és a bíztatást, a Kvasz András Békés Megyei Repülő és Ejtőernyős Egyesületnek a repülőgépet és a biztos hátteret, a Magyar Vitorlázórepülő Szövetségnek a támogatást, és hogy a válogatottakkal megegyező bánásmódot kaptam, és természetesen a másik két pilótának, a csapatkapitányunknak és a kisegítőknek ezt a hatalmas élményt!
Két forgatható panoráma fotó a szálláshelyünkről és a nyűgözőkről Szalóki Roli telefonjának szemszögéből.
Az én videóm
Erich Hinterholzer osztrák barátunk videója
Jan Jawornik helyi erő videója
